Mellékszereplő

Az élet úgy rohan, mint az üstökösök. Fényes, gyors és megállíthatatlannak tűnik, holott nem az. Ha véget ér az útja, az tragédia. Ám ami a legfontosabb; mindig van, aki csak távolról figyeli és vágyakozik félelmetes szépsége után.

Ismerek valakit, aki ezt teszi. Mindig a sötétben, az árnyak közt megbújva létezik. Sosem láthatod, mert kiválóan rejtőzködik.Bújkál a világ és a kíváncsi szemek elől. Úgy érzi, sehova sem tartozik. Nem engedi, hogy bárki elkapja; mindegy, hogy ütni, vagy simogatni akarja őt. Örökké menekül. A csalódás irányítja és a magány az egyetlen társa. A bánat, a keserűség árad belőle és megmérgezi a lelkét. A tettei feleslegesek, az akarata céltalan, az érzelmei elhaltak. Az egyedüllét a markában tartja és a tudatát préseli ki a lelkéből, míg csak egy üres kísértet marad belőle.

Ugye rémisztő, mit tud tenni az élet, a csodálatos élet, az élet egy törékeny szellemmel? Ugye elkondolkodtató, hogy a környezetedben bárki lehet ilyen? Nem hiszed, hogy ismersz ilyet? Ezek szerint engem sem ismersz? Mert ez Én vagyok Én, én, én, én, én!
Megdöbbentél? Az nem elég! Átérzed? Az sem! Sajnálod? Távolról sem! Segítenél? Hiába! Felesleges erőlködni Már megszoktam. Nem panaszkodom, csak figyelmeztetlek. Óva intelek ettől az úttól. Ne kövesd az én ösvényemet! Nem éri meg. Hidd el nekem!

Csak ennyit mondok neked:
Vigyázz magadra, de őrizd azokat is, akiket szeretsz, akiknek akár még fontos is lehetsz! Ne legyen belőled hozzám hasonló magányos tévelygő!